9-10. Nap: Áthaladtunk a ráktérítőn
2025. január 28-29: Tamraght után nagyon hosszú napjaink voltak, mivel minél gyorsabban el szerettünk volna jutni a mauritániai határig, hiszen Mauritánia volt az első ország, ahol majdnem két hetet szerettünk volna eltölteni. Az első napot még Nyugat-Szahara előtt, a Khenifiss Nemzeti Parkban töltöttük vadkempingezéssel. Az odavezető út inkább félelmetes volt, mivel hatalmas szél tombolt, így homokviharokon és néhol esőn keresztül haladtunk. Este egy gyors sétát tettünk, hogy megnézzük a halászhajókat és a flamingókat, de a homoktól, ami az arcunkba vágott, inkább a kocsiban találtunk menedéket. Kiderült, hogy nagyon kényelmesen tudunk aludni, ha csak lehajtjuk az üléseket és rátesszük a matracot, így az előre elkészített fa platformra már nem is volt szükség.
Harmadik nap nagyon korán felébredtünk, hogy elérjük a határt, és mire végre kezdett kicsit kisütni a nap - bár a szél még tombolt - nem is tudtuk előre, de áthaladtunk a ráktértítőn, ahol csináltunk pár képet.